Ez az egyedülálló, lúgos víz mára mindenki számára hozzáférhető Magyarországon is. Saját berendezéssel otthonában. Kitűnő energia utámpótlás és méregtelenítő. Sokszoros oxigén tartalom, vitaminokkal felérő erős antioxidáns hatás, lúgosítás. Japán orvosok (pl. Dr. H. Hayashi, M.D. és Dr. M Kawamura, M.D) szerint egy sor betegség megelőzhető és kezelhető általa. Cukorbetegség, magas vérnyomás, elsavasodás és még hosszú a sor. Ráadásul fiatalító hatású lehet. Annyi pozitív tulajdonsága van, hogy nem is lehet egyszerre elmondani. Ezért készült ez a honlap. Az ázsiai országokban milliók fogyasztják és több évtizedes orvosi, mérnöki, kémiai kutatáson van túl. Japán klinikai kutatások és a hétköznapi emberek tömege bizonyítja kivételes tulajdonságait.
Megérkezett két új Chanson modellünk. A Chanson Eden, mely az árával azoknak is lehetőséget ad vízionizátor vásárlásra, akik eddig nem engedhették meg maguknak, vagy csak valamilyen gyengébb minőségben gondolkodhattak. A másik pedig, a világ egyik legmodernebb, 262000 színű TFT kijelzővel, felszerelt, 7 elektródás pult alá szerelhető csúcsmodellje a VS-70. Ránézésre olyan, mint egy digitális, szines kijelzős, szupermodern krómozott csap. Azoknak, akik csak a legjobbat és legmodernebbet választják. Ilyen kis méretben, ilyen csúcsteljesítményt, még nem sikerült eddig senkinek gyártani. Dr.Robert O.Young állítása szerint, ezek a 7 elektródás Chanson készülékek adják a legmasabb ORP (antioxidáns) és pH értéket. Dr. Youngot annyira lenyűgözte, hogy a pult feletti Chanson Miracle készüléket, honlapján saját pH Miracle® Ionizer márkanév alatt forgalmazza, kiemelve, hogy minden tekintetben ajánlja, mert ennél jobbat nem ismer (New Biology® Compatible and Dr. Young Approved).
Az új VS-70 ből most csak 5 darab érkezik, mely előrendeléssel az első 5 vevőé
Hírek, információk:
Továbbra is a legnépszerűbb modell, az ár-érték bajnok, a Jupiter 2009-es modellje a Jupiter Venus! Egy nagyon jó minőségű vizet igen kedvező áron előállító készülék. Az átlagosan várható élettartama 20 év. Az Emco Tech , a Jupiter vízionizátorok gyártója azt akarta megmutatni, hogy nem csak gyenge minőségű másolatokat vehetnek azok akik a lehető legjobb áron akarják megvenni víz lúgosító berendezésüket., Nem kell majdnem 1 milliót költeniük egy minőségi készülék megvásárlásáért. Olvassa el ismertetőnket. >> Jupiter Venus ismertető << . A két modellünk készülék összehasonlítását pedig ebben a cikkben találhatja.
Az Emco Tech a világ negnagyobb vízionizátor gyártója, fejlesztéseit, Japánban a Narita egyetemen 20 fős Phd szintű doktori kutaó fejlesztő mérnökcsapat végzi. Saját platina elekrtóda gyárral rendelkezik Japánban. Koreában, Bucheon Gyeonggi-do 6 fős phd szintű orvos mérnök fejlesztő csapatot működtet. A gyártó a fejlesztést és kutatást elsődlegesnek tartja, hiszen ennek köszönheti, hogy arányaiban 10 vásárlóból 8 őket választja. Egyre kisseb méretben egyre nagyobb tudású modelleket fejleszt. Az alkatrészek mérete csökken, a tudás nő, akár csak a számítógépeknél.
Dr. William Kelly, College of Metabolic Medicine, a „Rák gyógyítása” szerzője: A víz-ionizátorral előállított lúgos kémhatású víz a gyógyítási tevékenység legfontosabb vívmánya, mióta Sir Alexander Fleming felfedezte a penicillint.
Az egyik gyártó készített egy lejárató videót, amire reagált az EmcoTech gyár.
Egy 20 éves készüléket akarnak eladni 800.000 Ft-ért úgy mintha sokkal jobb lenne. Pedig nem. Az előnyük, hogy 30 éve ők voltak az elsők és a nevük egy volt Japánban az ionizált vízzel. Mint nálunk a Xerox=fénymásoló. Kangen=ionizált víz. Ők viszont el akarják hitetni az emberekkel, hogy a kangen egy speciális víz ami sokkal jobb más ionizált víznél. Pedig egyszerűen a japán neve az ionizált víznek a kangen víz vagy kagen víz. Persze ezt Európában Amerikában a legtöbb ember nem tudja..
Az EmcoTech írta ezt a levelet. A Chanson is reagált erre a megtévesztő de jól sikerült videóra, hamarosan azt is közzé tesszük.
Az ionizált vízről szóló DVD.
Dr. Robert O. Young a magyarul is megjelent Ph Csoda könyv szerzője, és lúgos vizet fogyasztó emberek mutatják be az ionizált víz hatását. A jupiter vízionizáló, lúgosító készülékek működését. Ha nemzetközileg elismert orvosok és mikrobiológusok véleményére kiváncsi, miért érdemes ionizált vizet inni, akkor pont önnek készült! Teljesen ingyenes, hála az amerikai képviselet nek. Számítógépes animációkkal teszi még látványosabbá a bemutatót. Elkészítettük hozzá a magyar szinkront. A bemutató videó második felét a honapom alján találhatod.
Hihetettlen , de a Jupiter víz ionizátorok egy számítógép vezérelt elektrolízissel képesek kivonni a vízből a savas összetevőket, így a víz lúgos kémhatású lesz, molekuláris szinten átalakul. Az egészségmegőrzés egyik forradalmi szemléletmódja a sav-bázis egyensúly. Ezt Dr. Robert O. Young mikrobiológus Új Biológiának hívja. Kutatásainak eredménye az, hogy a betegségek nagy része visszavezethetőek a szervezet elsavasodásához. Ennek az elsavasodásnak mi magunk és a modern életünk az oka.
Mi is a probléma?
Húsunk, vérünk, csontunk lúgos kémhatású. Szervezetünknek folyamatosan újra kell alkotnia önmagát, egészen sejt szinten. Tudta, hogy 7 évente minden sejtje kicserélődik? Ehhez lúgos italra, ételre van szüksége, de mi nem adjuk meg neki a megújuláshoz szükséges lúgos kémhatású alapanyagokat. Savas ételeket eszünk. Húst, fehér lisztet, olajban sült ételeket, üdítőket, cukrot, kávét.. Már azt sem tudjuk, mi lúgos… Nem ilyen táplálékok fogyasztására való eredetileg testünk. Szervezetünk, ezért életéért küzd, csak mi nem érzékeljük, mert azt gondoljuk a sejtjeink felépítése nem a mi problémánk, azt a testünknek tudnia kell magától. De a testünk hogyan készítsen lúgos vért, szerveket, húst, csontot savakból. Csak nagy ár megfizetésével lehetséges ez. Ez a betegség, öregség, végül halál. Ijesztően hangzik, de az elsavasodás ennyire komoly dolog.
Dr. Ingfreid Hobert MD: Nincs szükség drága gyógyszerekre, és azok számos negatív mellékhatására a szervezet egészségének visszaszerzéséhez... A lúgos kémhatású víz mélyre ható hosszú távú hatású, mivel lúgosítja a testet és hatásos antioxidáns.
Van megoldás:
Fel kell ismernünk újra felelősségünket családunk egészségi állapotáért, végső soron pedig saját egészségünkért. Nem háríthatjuk továbbra is az államra, orvosokra, közegészségügyre egészségünk állapotát. Saját kezünkbe kell venni! Hogy lehet, hogy az egyik legokosabb nép a Magyar, a legbetegesebb. Újra kezünkbe kell venni a sorsunk és saját erőfeszítésekkel új élet kezdeni, ezzel új mintát adni gyerekeinknek, környezetünknek. Valójában nem bonyolultabb ez az 1x1-nél. Testünk több mint 80%-ban lúgos és folyamatosan új sejteket kell szülnie. Ehhez lúgos tápanyagra van szüksége. Mert savból, lúgos, erős, egészséges testet nem lehet csinálni. A semleges kémhatás a pH 7. Ami ennél magasabb pH-val rendelkezik az lúgos, ami ennél alacsonyabb ( pl 5,-6 pH) az savas. Tudja mi történik , ha a vére 7 pH-jú lesz? Tehát nem is savas csak semleges. Ön kómába esik és meghall! A szervezetnek létfontosságú hogy a vére lúgos 7,36-7,45 pH-jú legyen. Ez olyan fontos, mint az élete. Ezért kell segítenie szervezetét, lúgosító tápanyagokkal. Mert nem kevesebbről van szó, mint önről! A sav-bázis egyensúly létkérdés!
Ha minden ételt, italt, amit ma fogyasztott, beleraknánk egy nagy turmixgépbe, és az így kapott pépet lakmuszpapírral megnéznénk, kiderülne, hogy ön egészség vagy betegség irányába halad. Vajon az ön eredménye lúgos lenne? Több lúgos ételt evett ma, vagy inkább péksüteményeket, húskészítményeket, cukrot? Mert abból tud gazdálkodni szervezete, amit ön ad neki. Ha ön több kenyeret, sütit, sülthúst, evett ,mint nyers lúgosító zöldséget és lúgosító italokat, akkor sajnos ez a képzeletbeli turmix, amit ma evett igen csak savas lenne. Ha viszont, hozzáöntene ehhez a turmixhoz egy jó adag ionizált lúgos vizet, a pH érték sokkal áldásosabb lenne szervezetének. Végre hozzá jutna két ritka kincshez: tiszta vízhez, és valóban lúgos ásványokhoz. Mert lássuk be tiszta vízből sem sokat adunk testünknek.
A folyadék nem egyenlő a tiszta vízzel.
1 pohár cola nem 1 pohár víz, még ha mind a kettő folyadékpótlásnak tűnik, akkor sem. Tudta, hogy 1 pohár kóla 50.000-szer savasabb, mint 1 pohár víz? 5 milliószor (!) savasabb, mint egy pohár ideális pH9 kémhatású lúgos víz. 1 pohár kóla semlegesítésére 32 pohár vízre lenne szükség. Ez valóban képtelenség, de szervezetünk ebben a képtelen helyzetben van! Viszont 1 pohár kóla savainak semlegesítéséhez csupán 1 pohár ionizált lúgos víz kell! Gondoljon csak bele napi több liter ionizált lúgos vízzel mennyi káros savtól szabadíthatná meg szervezetét. Valódi segítség ez. Ha elkezd lúgos vizet fogyasztani, az kíméletesen elkezdi kimosni a szervezetéből a felhalmozódott savas lerakódásokat. A véréből, az érfalakról, az idegekből, zsírszöveteiből. Gondolkodott már arra, hogy a háj, zsírszövet nem más, mint felhalmozódott zsírsav? Ki szeretné mosni testéből? Kezdjen neki! Valójában ön is és teste is ezt akarja, mert a túl sok zsírszövet senkinek sem jó! Higgye el ezzel, nem csak magán segít, de környezetének is olyan példát ad, mellyel egész generációkat menthetünk meg. Nagy szavak ezek, de sajnos a következő generációnak ez még nagyobb gondot fog okozni. Az elhízás népbetegség. A cukorbetegség népbetegség már ma. A rák, és magas vérnyomás lassan népbetegség. Csontritkulásban 1 millió Magyar ember szenved. Ízületi és gerinc betegségben rengetegen. A betegségek hátterében ÖN van. Attól betegszik, meg amit tesz, illetve nem tesz meg. Amit elfogyaszt, illetve nem fogyaszt el.
Az ionizált víz valóban lúgos
A Jupiter Melody és Neptune víz ionizáló berendezések több fokozatban adnak lúgos, antioxidáns vizet. A pH mértékegység 10 logaritmus alapú, ez azt jeleni, hogy a 8 pH, 10x lúgosabb a 7 pH-nál, a 9 pH 100x lúgosabb a 7 pH-nál és így tovább. Japánban 40 éve kutatják, milyen pH értékű víz vezet a leghosszabb és legegészségesebb élethez és a véleményük, hogy emberi fogyasztásra a 8,5-9,5 pH víz a legjobb. Mert ez nem hogy nem savasít, de segíti, hogy a szervezetben a táplálékok elégetésével folyamatosan keletkező savas salakanyagok távozzanak. Kíméletesen, de nagyon hatásosan segíti a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Miért fizetne 1 liter oxigénben gazdag vízért 150 Ft-ot? A készülékkel 1l lúgos víz 8 Ft.
Az ionizált víz egy erőteljes antioxidáns.
Antioxidánst egyszerűen csapvízből? Igen az ionizált víz előállító berendezések ezt teszik. A víz antioxidáns lesz akár csak a vitaminok. Tudta, hogy a palackozott lúgos vizek nem antioxidánsok? Mert ez csak a Friss ionizált lúgos vízre igaz. Leköti a szabad gyököket, amik nem mások, mint a szervezet számára rossz helyen lévő reaktív oxigén. A szervezet oxidálódása, hasonló, mint a vasnak a rozsda. Az öregedés legfőbb oka a szervezet oxidálódása. Ennek megelőzése, vagy visszafordítása, késlelteti az öregedést, ezáltal fiatalít. Az ásványvizek, csapvizek mind oxidálnak. Nagyon ritka, hogy egy víz antioxidáns legyen. Az antioxidáns mértékegysége az ORP. Ha egy víz + ORP értékkel rendelkezik akkor oxidál. Az ionizált víz NEGATÍV ORP-vel rendelkezik, így szó szoros értelemben megakadályozza és vissza is fordítja szervezet oxidációját. Az ön csapvize és palackozott ásványvize sajnos pozitív ORP-vel rendelkezik valószínűleg több százzal. Érdemes lenne örökre elfelejteni lecserélni antioxidáns ionizált vízre. Az ionizált lúgos víz lényegében sejt szinten megújít minket. Hihetetlenül hangzik, de az ionizált víz egy olyan folyadék, mely több japán orvos szerint visszafordítja az öregedési folyamatokat, ezért öregedés késleltetésével kapcsolatos tudományos kutatások foglalkoznak vele. Egy frissen facsart narancslének -250 az ORP értéke. A frissen készített zöldség és gyümölcslevek rendszeres fogyasztása növeli az élettartamot. Ilyen frissen készített leveket viszont csak ritkán 1-2 pohárral készítünk. Ionizált vízből lehetőségünk van jóval nagyobb mennyiség fogyasztására. Sok ember, magamat is beleértve naponta több litert iszik.
Dr. Sherry Rogers: A lúgos víz kisöpri a szervezetből a savas salakanyagokat... Az esetek százaiban adott tanácsaim alapos kiértékelése után elmondhatom, hogy a savas méreganyagok a felelősek első sorban a degeneratív betegségekért.
Az ionizált víz oxigénben gazdag
Az ionizált víz oxigéntartalma 2-3x magasabb a hagyományos csapvíznél. Valóban oxigén dús víz. A benne lévő hidroxil ionok nagy mennyiségű oxigénnel látják el testünket, ami bőséges energia testünk számára. Az oxigén az egyik legfontosabb energiaforrása a szervezetünknek. Sajnos kevesebb van belőle, mint kellene. Ennek oka táplálkozásunk, és a Föld oxigénháztartásának rohamos kiürülése, romlása, és a helytelen felületes légzés. Vajon ön most rendesen vesz levegőt, vagy csak tüdejének egy ötödét használja? Figyelje csak meg! Az oxigén elpusztítja a daganatos sejteket, akár csak a káros baktériumokat, vírusokat. A testszöveteket megszabadítja a savas salakanyagoktól. Az egészségünk egyik alappillére az elegendő oxigéntartalom a testben, ezért az egyik legfontosabb energiaforrás. Miért fizetne 1 liter oxigénben gazdag vízért 800-1000 Ft-ot? Vásároljon egy ionizált víz előállító berendezést, és kezdje a napot egy nagy pohár ionizált lúgos vízzel! Szervezete természetes módon felélénkül, és pár forintból kijön 1 liter.
Az ionizált lúgos víz hidratáló képessége 6x nagyobb mint a hagyományos vízé.
A víz testünk legfontosabb alkotóeleme, több mint 80%-a testünknek víz. Az ionizált víz alapvetően más, mint a hagyományos víz. A vízmolekulák egymáshoz tapadnak, ezeket az egymáshoz kapcsolódó vízmolekulákat klaszternek nevezzük. A hagyományos vízben a 12-18 vízmolekula alkot egy klasztert, ami túl nagy, hogy egy sejt közvetlenül felszívhassa. Az ionizált lúgos víz hexagonális klaszterrel rendelkezik, ami azt jelenti csupán 6 víz molekula alkot egy klasztert. Ez lehetővé teszi, hogy közvetlenül a sejtekbe bejusson. Ezért is hívják több helyen mikroklaszter víznek, vagy mikrovíznek. A víz klaszterszerkezete újra strukturálódik az ionizáció során, ami lehetővé teszi, hogy a víz hidratáló képessége hatszorosára nőjön. A megbetegedéseknek és az öregedésnek egyik fő oka a krónikus dehidratáció. Minél öregebb vagy, annál kevesebb a víz a testedben. Ha a sejtek tartósan dehidratálódnak, akkor legyengülnek. Egyszerűen nem iszunk elegendő tiszta vizet. Ha egészséges akarsz lenni hidratálnod kell a tested, tiszta víz fogyasztásával, különben gyorsabban megöregszel, megráncosodsz, és tested könnyebben beteg lesz. Ezért igazán értékes tulajdonsága az ionizált, oxigéndús lúgos víznek a hatszoros hidratáló képesség.
Dr. Mu Shik Jhon, aki széles körű kutatásokat folytatott a hexagonális vízről, és kedvező hatásairól: A Hexagonális (hatos molekulaszerkezetű), ionizált lúgos víz könnyen hatol be a test sejtstruktúrájába, ezzel segíti a tápanyag-felszívódást és a méregtelenítést.
Az ionizált víz hasznos ásványokban gazdag.
Manapság egyre nagyobb divat, hogy a víz mindenfajta ásványi anyag koncentrációját drasztikusan lecsökkentik, víz desztilláló és reverz ozmózis készülékekkel. Csakhogy, ha minden ásványt kiveszünk a vízből, azzal egyfajta halott vízhez jutunk. Tudta, hogy a reverz ozmózis készülékékből kijövő víz savas? Tudta, hogy a desztillált víz savas? Mennyivel jobb lenne, ha csak a káros ásványokat vennénk ki a vízből a hasznosakat benne hagynánk. Igen a víz ionizáló berendezések így dolgoznak. A káros savasító összetevők egy szennyvíz elfolyón távoznak, a hasznos ásványok feldúsulnak és ionizálódnak. Tudta, hogy az ásványi anyagok ionizált formában sokkal hatékonyabban szívódnak fel? Ha a Ca bejut a szervezetébe, de nem szívódik fel, csak köveket okoz és meszesedést ereiben agyában. Észrevette, hogy mennyi idős embernek van egyszerre meszesedése és csontritkulása egyszerre? Az ionizált lúgos vízben lévő ásványok végre hasznosulnak erősítve szervezetét. Nem lenne e gazdaságosabb önnek a magyar vizek magas ásványi anyag tartalmát hasznosítani, mint drága Ca, Mg tablettákat szedni feleslegesen? Sokszor azzal akarják bizonyítani a víz jótékony hatását, hogy műszerekkel megnézik mennyire alacsony az ásványi anyag tartalma. Az ionizált lúgos víznek magas az ásványi anyag tartalma, de a káros savasító helyett is hasznos, lúgos összetevőkben dús, felszívódó ionizált formában!
Az ionizált lúgos víz FRISS.
A palackozott vizek soha nem érhetik el a friss víz élvezeti szintjét. A készülékből kijövő frissen készült lúgos víz minden hasznos paramétere sokkal elevenebb, mint a palackozott vizeknek. Mert az oxigéntartalom, a lúgosság, és legfőképp az antioxidáns hatás folyamatosan romlik, ha nem frissen fogyasztjuk el a vizet. Ha egy hétnél tovább áll már az 5 hasznos tulajdonságból csak 2 marad és azok is fokozatosan elvesznek. Mit gondol, vajon a palackozott vize hány hétig van a polcon mire eljut önhöz?
Az ionizált víz hasznos elektronokban gazdag.
A végére hagytam, a legfontosabb és leg egyedülállóbb tulajdonságot. Hogy mindenre jók ezek az elektronok? Először talán könnyebb megérteni, ha megnézzük a levegő ionizátorok milyen hatást gyakorolnak. Amikor a levegő negatív ionokkal dúsul megszünteti a port, mert az elektrosztatikusan töltve lebeg. Megöli a vírusokat, baktériumokat, penészgombákat a levegőben. Ez tény. Ráadásul lenyugtatja az idegeket és az érzelmeket. 1000 ion/ cm3 felett agyunk átvált egy sokkal nyitottabb tudatállapotba, amit alfa állapotnak nevezünk. A vízben lévő elektronok ugyanezt teszik velünk, csak nem a levegőben, hanem a szervezetünkben. Segítik lekötni, a nehézfémeket, vírusokat, baktériumokat, penészgombákat, semlegesítik az ártalmas rothadási folyamatokat. El sem tudja képzelni mennyi megemésztetlen bélsár mérgezi most is és mekkora káros élősködő telepek mérgezik most is. Az ionizált lúgos vízben lévő elektronok hatékonyan veszik fel a harcot az áldatlan állapottal szemben.á
A célunk az volt, hogy országunkban a olcsóbban is hozzá lehessen ilyen készülékekhez jutni, de a legmagasabb igényeknek is megfeleljünk. A készülékek kis méretűek (japán fejlesztés), egy konyha vagy gyógy központ ékszere is lehet. Egyszerűen a csapra kell szerelni a csatlakozóját, bedugni a konnektorba és már folyik is belőle a nagyszerű ionizált víz. Fejlesztésükkor fontos szempont volt, hogy szakmai képzettséget ne igényeljen használatuk.
A vízionizáló berendezések 40 éves Japán kutatás eredményei. A cél a Himalája hegyi patakjainak megfelelő, tökéletes paraméterű víz előállítása volt. Sikerült. A Himalája lábánál élnek a világon a legtovább az emberek. Hunzáknak hívják őket. Csapvízből ilyen víz előállítása igazi XXI sz.-i bravúr.
A készülékek Európai Uniós CE hatósági engedéllyel rendelkeznek.
A vércukor szintjének csökkenése a cukorbetegeknél.
A perifériás vérkeringés növekedése üszkösödéseknél.
Javulások a májfunkció vizsgálatokban máj rendellenességeknél.
Javulások a nyombélfekély és annak visszatérésében.
Javulások a magas és az alacsony vérnyomásban.
Javulások az allergiás megbetegedésekben, asztmában, csalánkiütésekben, szénanáthában és atópiás dermatitiszben.
Javulások tartós hasmenésnél gyomor-resectió után.
Serum bilirubin szint javulása újszülötteknél.
A készülék 2 év garanciával a világon kapható vízionizáló berendezések felső kategóriás csúcsa. Csak nézzen utána. Ára pedig Magyarországon fele a hasonló tudású társainál, mert közvetlenül a gyárból jön. Nincsenek közvetítők, nagykerek akik emelik az árát!
Ez lesz élete legjobb beruházása, ha nem marad le róla, ezt saját tapasztalatból állíthatom:
Gyerekei végre tiszta vízhez jutnak.
Férje, felesége feszültségei oldódnak, fáradékonysága csökken
Belőle főzött ételei, teái jobb ízűek lesznek.
Méregtelenítő hatásától a bőr megfiatalodik.
Fizikai teherbíró képessége nő
Szüleit megóvja a köszvénytől, cukorbetegségtől, magas vérnyomástól.
Túl jól hangzik, akkor fokozom: Japánban 4 millió ember issza ezt az ionizált lúgos vizet, mert kutatóknak és a tömegeknek is bizonyított! Az egyik leg civiláltabb társadalom, mégis a legtovább élő, minden civilizációs ártalom ellenére. Megtalálták a titkot. Ha bővebben érdeklődne keressen meg ajánlatával...
Klinikai és vásárlói tapasztalatok az ionizált vízről.
Igen vannak klinikai tapasztalatok! Japán kórházakban professzorok használják évtizedek óta az ionizált vizet, magas vérnyomás, cukorbetegség, alergia, gyomor és emésztési panaszok kezelésére. Milyen jó lenne ha a magyar gyógyítók is ilyen tájékozottak lennének a témában. Japánban az Egészségügyi és Jóléti Minisztérium már 1965-ben bejelentette, hogy az ionizált víz fogyasztása hatékony az anyagcsere belső flórájának a helyreállításához. Szerinted mi magyarok nem vagyunk lemaradva?
Egyre több pozitív visszajelzést kapunk magyar vásárlóinktól, ezeket is itt olvashatod el!
Kevesen tudják, hogy a Jupiter ionizátorok, mindamellett, hogy egy oxigénben gazdag, sokszoros hidratáló képességgel rendelkező lúgos vizet adnak, egyben az egyik legmodernebb, nagyhatékonyságú vízszűrővel is rendelkeznek. Nem csak lúgos vizet, hanem valóban tiszta vizet adnak. Erről szól részleteiben ez a cikk.
Írtam egy részletes cikket arról, miért is érdemes ionizált vizet fogyasztani. Több tulajdonsága van melyek külön külön is figyelmet érdemelnek. Ezeket szedtem össze külföldi forrásokból. Szerintem elég részletes lett. Mindegyikre egy bekezdést szántam, hogy ne legyen azért nagyon hosszú.>>Megtekintéséhez kattints ide<<
Védje készülékekét a vízkőtől!
Mivel Magyarországon extrém vízköves a víz, ezért kerestem egy hatékony megoldást arra, hogy a vízlúgosító berendezésekben a vízkő ne okozhasson kárt. A GoldMax egy hihetetlenül erős Neodym mágnes. A Neodym NdFeB szupravezető mágnesek jelenleg a világ legerősebb mágneses vegyületei. Minden készüléktulajdonosnak ajánlom:
Találtam egy jó cikket az Jupiter Science amerikai honlapján és úgy gondoltam érdemes lefordítani. A cikk több szempontból rávilágít egy újfajta biológiai szemléletre, mely szerint nem a kórokozók a betegségek fő oka, hiszen azok azóta léteznek amióta világ a világ. 4 oldalas nem túl rövid, nem túl hosszú. Szerintem azoknak is fog újdonsággal szolgálni akik már olvastak a sav bázis egyensúlyról. Rávilágít miért érdemes ionizálni lúgosítani a szervezetet. Miért nem szívódnak fel az ásványok a szervezetben még akkor sem ha sokat eszünk belőlük? Miért meszesek az emberek erei, izületei miközben csontjaikból hiányzik a kalcium. Gondolkodtál már ezen? Kezdem egyre jobban megérteni, miért is olyan különleges az ionizált víz remélem nem bánjátok, ha továbbadom nektek…
Remélem nem rettentenek el a tudományos alapok, de kicsit bele kell mennünk a kémiába, biológiába, hogy megértsük miről is van szó. Tudom, hogy a globális felemelkedésben az ionizált Grander víz, kulcs szerepet tölt be. A világon még szinte senki nem párosította össze ezt a két elemet. Mi kezdtük el. Mindkét összetevő egészen különös mély hatást gyakorol az egészségre. A mostani előadásom két részre bontottam, az első a további új infók a Grander vízről és az ionizált vízről, a második rész pedig az ezoterikus folyamánya ennek. Állítom, hogy a globális felemelkedés két legfontosabb összetevője a vízzel való munka és a lelki gyakorlatok. Erről még sokat fogok írni, de kezdjük az elején:
Megérkezett a honlapra a legutóbbi előadás második fele. Ez már kifejezetten ezoterikus szemmel közelíti meg az ionizált vizek jelentőségét. Csak ezoterikus szemléletre fogékonyaknak ajánlom. A víz lelki fejlődésre, spirituális fejlődésre gyakorolt hatásáról beszélek. A lelki megtisztulásról, amire a lélek principíuma a víz képes. Valódi misztérium az a kapcsolat ami a lélek és a víz között van. Nem véletlen a víz vallásos szentsége oly sok vallásban és a mi racionális tudósaink sem állítanak kevesebbet, mint hogy a földi élet teljessége a vízből a vízben született meg. A víz valóban az élet vize, ideje hogy téged is felébresszen!
Tehát íme a 2007 augusztusi előadás második része.